×

Figyelmeztető üzenet

This form is improperly configured. Contact the administrator.
trágyatároló

Pályázat trágyatároló építésére 2015

A felhívás alapvető célja, hogy az állattartó telepek megfeleljenek a trágyaelhelyezéssel kapcsolatos előírásoknak.

Káposztás János, 2015. november 23.

A felhívás alapvető célja, hogy az állattartó telepek megfeleljenek a trágyaelhelyezéssel kapcsolatos előírásoknak.

A felhívás keretében támogatást kaphatnak azok a mezőgazdasági termelők, akik a jogszabályi határidő lejártáig nem tudták megvalósítani az előírásoknak megfelelő trágyatárolóikat. Ugyanakkor nem csak a jogszabályi előírások biztosítása miatt fontos, hogy valamennyi állattartó rendelkezzen a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő, lehetőség szerint fedett trágyatárolóval, hanem az üvegházhatású gázok, valamint az ammónia kibocsátásának csökkentése miatt is. A trágyaelhelyezés problémájának megoldása továbbá hozzájárulhat a mezőgazdasági eredetű, pontszerű nitrát szennyezések csökkentéséhez, ezáltal a felszín alatti vizek minőségének javításához, valamint a tápanyag-körforgási folyamatok és az agrotechnológiai igények összehangolásához is.

Pályázók köre

1. Mezőgazdasági termelő:

  • a. igazolja, hogy a pályázat benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évben, vagy ha arra vonatkozóan adatokkal nem rendelkezik, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évben a Standard Termelési Érték (STÉ) módszertan alapján mezőgazdasági tevékenységből származó legalább 6000 euró értékű üzemmérettel rendelkezik. A kapcsolt partner vállalkozások figyelembe vehetőek;
  • b. a pályázat benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évben, vagy ha arra vonatkozóan arra nem rendelkezik, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évben árbevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott;
  • c. a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által nyilvántartásba vett olyan állattartó telepet működtet, ahol a projektet megvalósítja;
  • d. aki, vagy amely legkésőbb a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg kérelmezi a nyilvántartásba vételét az MVH által vezetett ügyfél-nyilvántartási rendszerben;

2. Fiatal mezőgazdasági termelő

a. Az a) és b) pontban meghatározott jogosultsági feltételeket fiatal mezőgazdasági termelő esetében elegendő lezárt üzleti év tekintetében teljesíteni.

3. Mezőgazdasági termelők egy csoportja (kollektív beruházás)

  • a) A fentiekben meghatározott jogosultsági feltételektől eltérően a termelői csoport, a termelői értékesítő szervezet, valamint a szociális szövetkezet - amennyiben nem felel meg az ott meghatározott a jogosultsági feltételeknek -, abban az esetben jogosult támogatási kérelem benyújtására, ha minden egyes tagja külön-külön megfelel az a. és b. pontokban foglalt jogosultsági feltételeknek;
  • b) Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség.
  • Konzorciumnak az a 272/2014. Korm. r. 3. § (1) bek. 19. pontjának, valamint az 59. §-nak megfelelő együttműködés minősül, amelynek legalább öt tagja van. A konzorcium minden egyes tagjának külön-külön meg kell felelni a jogosultsági feltételeknek, továbbá nem lehetnek egymásnak a Ptk. 8:1. § (1) bek. 1. pontja szerinti közeli hozzátartozói, illetve nem rendelkezhetnek egymás felett a Ptk. 8:2. §-ban meghatározott közvetlen, vagy közvetett befolyással.

Nem nyújtható támogatás

  1. amely vállalkozás jelen - VP5-4.1.1.6-15 - felhívás keretében már részesült támogatásban
  2. hígtrágya tároló kialakítása csak abban az esetben támogatható, amennyiben a támogatást igénylő a felhívás alapján fiatal mezőgazdasági termelőnek minősül

Támogatható tevékenységek bemutatása

Az állattartó telepeken képződő trágya kezelését, tárolását, felhasználását szolgáló beruházások, valamint gépbeszerzés valósítható meg a 2.-5. számú szakmai mellékletekben részletezett műszaki tartalom alapján:

Kötelezően megvalósítandó tevékenység-csoport:

I. Trágyatárolók kialakítása (2. számú szakmai melléklet):)

a) Szigetelt, beton almostrágya tárolótér kialakítása oldalfalakkal, valamint trágyalé/csurgalékvíz gyűjtővel;

b) Síkbeton karámterület kialakítása;

c) Almos trágya átmeneti tároló szigetelt, beton tálca kialakítása;

d) Szigetelt, istállóhoz, illetve kifutóhoz kapcsolódó, trágya átmeneti tároló beton tálca, illetve akna kialakítása;

e) Monolit- és elemes hígtrágya tároló a beszerelt gépészeti eszközökkel (be- és kitároló szivattyúk, kocsitöltő állás, keverő-homogenizáló szivattyúk);

f) Fémlemezes, műanyag vagy üvegszálas szerkezetű hígtrágya tároló tartály a beszerelt gépészeti eszközökkel (be- és kitároló szivattyúk, kocsitöltő állás, keverő-homogenizáló szivattyúk);

g) Szivárgásmentes, szivárgásjelzővel ellátott trágyatároló földmedence létesítése a beszerelt gépészeti eszközökkel (be- és kitároló szivattyúk, kocsitöltő állás, keverő-homogenizáló szivattyúk);

h) Zárt, műanyag tömlős hígtrágya tároló létesítése a be- és kitárolás, a keverés és homogenizálás gépi berendezéseivel;

Kapcsolódó, választható tevékenység-csoportok (II. – V.):

II. A trágya kezelésére vonatkozó beruházások (3. számú szakmai melléklet):

a) Beton gyűjtő-átemelő-kezelő medence az adagoló, be- és kitároló, keverő-homogenizáló berendezésekkel;

b) Szilárd burkolatú, szigetelt komposztáló-trágyatároló tér;

c) Hígtrágya fázisbontó berendezés kiépítése mechanikus szétválasztásra alkalmas (dobszűrő, csigás prés) berendezéssel;

d) Szellőztetéses trágyaszárítási technológia ketreces baromfitartási technológiákhoz;

e) Aerob fermentációs trágyakezelési technológia;

f) Meglévő hígtrágya kezelő-kijuttató rendszerek fejlesztéséhez adagoló, villamos- és traktoros hajtású be- és kitároló, keverő-homogenizáló berendezések beépítése;

III. A csapadék trágyarendszertől való elvezetése (4. számú szakmai melléklet):

a) Kifutók, várakozók, gyűjtőkarámok vagy trágyatároló terek tetőfedése, esőcsatornák-tetőereszek felszerelése;

b) Istállók esőcsatornáinak felszerelése;

c) Nyitott felszíni csapadékelvezető, illetve szikkasztó árok kialakítása;

d) Felszín alatti csapadékelvezető betoncsatornák, illetve műanyag csőrendszerek kialakítása;

IV. A trágyatároláshoz kapcsolódó monitoring rendszer kialakítása (5. számú szakmai melléklet):

a) Figyelőkutak telepítése;

b) Szivárgásjelző szenzorok és riasztó berendezések telepítése;

V. A trágyatároláshoz, feldolgozáshoz, mozgatáshoz szükséges erő és munkagépek beszerzése (9. számú szakmai melléklet):

a) Az almos istállótrágya mozgatására is alkalmas erő- és munkagépek;

b) Hígtrágya szállítására alkalmas erő- és munkagépek;

Az I. tevékenység-csoport alá tartozó beruházások legalább egyike kötelezően választandó projektelem. A II.-V. tevékenység-csoport alá tartozó építés/gépbeszerzés az I. tevékenység-csoporthoz kapcsolódóan szabadon választható azzal, hogy kizárólag gépbeszerzésre irányuló kérelem nem nyújtható be.

Az elszámolható költségek köre

Építéssel, eszköz-, és gépbeszerzéssel kapcsolatos elszámolható költségek (önállóan támogatható):

  • A projekt keretében elszámolható a trágyatárolást, kezelést szolgáló épület, építmény építése, valamint a trágyatárolást, kezelést szolgáló berendezés, gép vásárlása, beleértve az információs és kommunikációs technológiák beszerzését.
  • A projekt előkészítéshez kapcsolódó általános költségek
  • Építészek, mérnökök díjai, hatósági eljárási díjak, tanácsadói és projekt-menedzsment költségek.
  • A fejlesztéshez kapcsolódó immateriális beruházások
  • Számítógépes szoftverek megvásárlása vagy kifejlesztése, valamint szabadalmak, licencek, szerzői jogok és védjegyek vagy eljárások megszerzése.

A II. és III. kategóriához kapcsolódó költségek összege nem haladhatja meg a teljes elszámolható projektköltség 5 %-át.

A fejlesztéshez kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztések (maximum az elszámolható projektköltség 15 %-áig):

A műveleti célterületekhez kapcsolódó, kizárólag a mezőgazdasági üzemen belül megvalósítandó, infrastruktúra-fejlesztés és/vagy eszköz beszerzése, különösen: az üzemen belüli anyagmozgatás, illetve a vagyonvédelem gépei, eszközei, közművek és a munkakörülményekhez kapcsolódó beruházások. Földmunkák: maximum az elszámolható projektköltség 2 %-áig, erő- és munkagépekre elszámolható maximum nettó 5 millió Ft.

Ingatlan vásárlása (maximum az elszámolható projektköltség 2 %-áig)

Nem elszámolható költségek

A projekt keretében működési költségek, bérköltségek, tenyészállatok és forgóeszközök vásárlása;

a támogatási kérelem benyújtása előtt felmerült költségek, kivéve a támogatási kérelem benyújtása előtt legfeljebb 6 hónappal felmerülő előkészítő költségek (engedélyeztetés, tervezés, stb.).

 

A támogatás mértéke, összege

A vissza nem térítendő támogatás összege egyéni beruházás esetén maximum 50 millió Ft, kollektív beruházás esetén maximum 100 millió Ft.

A támogatás maximális mértéke közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a, a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

A fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak. A fiatal gazdák által kollektív módon végrehajtott projektek összesen 20 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

Előleg igénylése

A maximális előleg mértéke a megítélt támogatási összeg 50 %-a.

Önrész

A támogatást igénylőnek legalább a projekt összköltségének az igényelt támogatási összeggel csökkentett részét kitevő önrésszel kell rendelkeznie. Az önerő rendelkezésre állását igazoló dokumentumokat a kedvezményezettnek legkésőbb az első kifizetési kérelemhez szükséges benyújtania.

Kötelező vállalások

Létszámtartásra vonatkozó kötelezettségek:

Amennyiben a kedvezményezett munkavállalókat foglalkoztat, úgy vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezésétől számított legalább két teljes lezárt üzleti éven keresztül fenntartja a bázislétszámot. A bázislétszám alapját a benyújtást megelőző teljes lezárt üzleti év foglalkoztatotti átlaglétszáma adja.

Állatlétszám szintentartására vonatkozó kötelezettségek:

A kedvezményezett köteles a projekt megvalósításának befejezése után 2 évig köteles szinten tartani a beruházással érintett állattartó telep – a felhívás 10. melléklete alapján számított állategységben kifejezett – éves átlagos állatlétszámát.

A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a támogatott beruházással létrehozott fejlesztéseket a projekt pénzügyi befejezését követő 5. év végéig fenntartja és üzemelteti.

Benyújtási határidő

2015. december 20. - 2016. január 20.