Pályázat

×

Figyelmeztető üzenet

This form is improperly configured. Contact the administrator.

A pályázati rendszer kiemelt területei: családi vállalkozások, egyénimikro-, kis- és középvállalkozások

2010 óta az összes...

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése.

 A pályázati felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése.

A fejlesztés során lehetőség nyílik...

A vártnál korábban, már két-három hét múlva kiírhatják az új pályázatok közül az elsőket.

Ez első lépésben a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Programot érintheti a kormany.hu tájékoztatása szerint.

Az új pályázatok elsősorban kisebb forrásigénnyel bíró...

Tisztelt Szakértő!

Magánvállalkozásban működtetem motoralkatrész-kereskedelemmel foglalkozó üzletemet 18 éve. Forgóeszköz bővítésre lenne szükségem, milyen pályázati lehetőségeim vannak? Köszönöm előre a választ, a megkeresést....

ROYAL II. SÜTŐIPARI ZRT. 
6400 KISKUNHALAS. SZABADKAI ÚT 90. 
REFERENCIA LEVÉL 

A ROYAL II. SÜTŐIPARI ZRT. 3 telephelyén Kiskunhalason, Kiskunmajsán és Jánoshalmán működik. A kiskunhalasi üzem Bács-Kiskun megye egyik legjelentősebb üzeme, a ROYAL II. SÜTŐIPARI...

Pályázni jogosult minden vállalkozás,

  • amelynek van legalább egy olyan munkavállalója, aki legalább hat hónapja bejelentett munkaviszonyban áll,
  • és amely vállalkozás pénzügyi eredményei alapján átmenetileg nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősül.

A...

Újra lehet pályázni eszközbeszerzésre Budapesten és Pest megyében mikro-, kis- és középvállalkozásoknak.

A támogatási arány mikro- és kivállalkozások esetében
Pest megyében 35%
Budapesten 30%.

A pályázat elvileg szeptember 30-ig lesz nyitva, de...

A világgazdasági válság láthatóvá tette Románia gazdaságának sérülékenységét és gazdaságpolitikájának tarthatatlanságát. A kormány ezért az IMF-hez és az EU-hoz fordult, és a hitelprogramok segítségével elindította a konszolidációt.

Jim Yong Kim, a Világbank elnöke méltatta azokat a...

Olvasónk kérdezte:

T. Szakértő!

Jelenleg elsősorban orvosi tevékenységgel és oktatással foglalkozó mikrovállalkozásom számára irodát szeretnék vásárolni, kérem vegye fel velem a kapcsolatot a pályázat elkészítése céljából.
Üdvözlettel,
Solt E.

...

Olvasónk kérdezte:

Tisztelt Cím,

a kérdésem a következő volna:
"A vállalkozás működésével kapcsolatos képzések (pénzügyi, számviteli, adó, vám,társadalombiztosítási stb.)" témakörben egyetemi kar tanszéke nyújthat-e be pályázatot?
Cégnév: SZIE Ybl...

Érdemes még 2013-ig pályáznia a magyarországi vállalkozásoknak, mert jelentősen egyszerűsödtek a feltételek.

A pályázatok feltételei és még a pénzügyi források java része rendelkezésre áll.

A Közép-Magyarországi régióban, mely gazdaságilag viszonylag fejlett régiónak
...

Olvasónk kérdezte:

Érdeklődnék, hogy egyéni vállalkozásomhoz, gépjármű (mikrobusz) vásárlásához igényelhetek-e támogatást. A mikrobuszt oktatási célra (B+E kategóriás képzéshez) kívánom igénybe venni.
Várom megtisztelő jelentkezésüket!
Cégnév: Dobos P.

...

Az Új Széchenyi Terv keretében óvodafejlesztési pályázati felhívás jelent meg. A rendelkezésre álló forrás 5 milliárd forint.
Óvodafejlesztés címén az alábbi elképzelések lesznek megvalósíthatók a pályázattal: képzések, tréningek szervezése, óvodaudvar fejlesztése, tornaszoba kialakítása,...

2011-ben elfogadott alvállalkozóknak kedvezőbb közbeszerzési törvény miatt lesz kedvezőbb az építőiparosoknak.

Továbbá a jelenleg még kihasználatlan Európai Uniós pályázati források újra beindíthatják az építőipart.

Jelenleg közbeszerzési pályázaton indulni jóval egyszerűbb a...

2011-ben kiírt napkollektor-pályázatot idén tavasszal a Nemzetgazdasági Minisztérium meghosszabbította május 15-ig (erről itt olvashat). A hosszabbításnak...

A Darányi Ignác Terv januári bejelentése óta a most meghirdetett Natura 2000 pályázat az első pályázat, amely a Terven belül elérhetővé válik a pályázók részére.

Pályázatot lehet benyújtani a költségvetési szerveknek, a civil szervezeteknek és a gazdasági társaságoknak 2012. július 15. és...

A jelen pályázati kiírás célja, hogy a regionális logisztikai központok fejlesztésével, szolgáltatásuk minőségének javításával a hazai kis- és középvállalkozások versenyképessége javuljon.

Pályázni lehet regionális logisztikai központok, illetve logisztikai szolgáltatások...

A pályázat célja, hogy a vállalkozások fejlesszék üzleti kultúrájukat, felismerjék a vállalkozásban rejlő lehetőségeiket, erősségeiket, amelyeken keresztül beléphetnek nemzetközi piacokra.

A külkereskedelmi tanácsadással
foglalkozó vállalkozásokat támogatja közvetlen...

A pályázat célja atipikus foglalkoztatási formák (részmunkaidős foglalkoztatás, bedolgozói jogviszony, távmunka, munkaerő kölcsönzés) magyarországi elterjesztése.

Az atipikus foglalkoztatás olyan új munkalehetőségeket teremt, amelyek adott esetben jobban illeszkednek a vállalkozói szektor...

Az uniós pályázati források teljes körű lehívásának elengedhetetlen feltétele, hogy a támogatásban részesülő projektek a szabályoknak megfelelően valósuljanak meg.

Eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a benyújtott elszámolások nagy része hiánypótlásra szorul, ez jelentős kapacitásokat...