Termőföldet vehet az Agrárfejlesztési Programból

A Magyar Fejlesztési Bank által működtetett hitelkonstrukció kibővítéséről döntött a kormány.

Geldmárk András, 2012. július 13.

A Magyar Fejlesztési Bank által működtetett hitelkonstrukció kibővítéséről döntött a kormány.

Így az Új Magyarország Agrárfejlesztési Hitelprogramból további összesen 9,5 milliárd forintért
igényelhetnek hitelt a gazdálkodók – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája. Az
adható támogatás ebben a hitelprogramban mintegy 11,8 millió forint lehet.
A hitelprogram alapján a termelők a szabad mezőgazdasági de minimis keretüknek, valamint
a hitelbírálati szempontoknak megfelelően legfeljebb 25 millió forint, a fiatal gazdálkodók 1-
50 millió forint közötti, kedvező kamatozású hitelt vehetnek igénybe. A futamidő legfeljebb
15 év lehet, az önerő nagysága a vásárlás nettó költségének legalább a 15 %-a. Az önerő saját
forrásból és vissza nem térítendő állami támogatásból is állhat.
Azok a fiatal gazdák, akik a Darányi Ignác Terv keretében induló támogatásban részesülnek,
a tárca tervei szerint a 2014-2020-as új tervezési időszakban kaphatnak kedvezményes hitelt
termőföldvásárlásra.