×

Figyelmeztető üzenet

This form is improperly configured. Contact the administrator.

Megjelent a szálláshelyek fejlesztése pályázat

Örülhet a vendéglátók, szálláshely-szolgáltatók zöme: végre megjelent a szálláshelyfejlesztés pályázat.

Geldmárk András, 2012. július 13.

Örülhet a vendéglátók, szálláshely-szolgáltatók zöme: végre megjelent a szálláshelyfejlesztés pályázat.

Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent a DAOP-2.1.2-12, DDOP-2.1.2-12, ÉAOP-2.1.2-12,
ÉMOP-2.2.1-12 kódszámú, „Üzleti célú szálláshelyek fejlesztése” című pályázati felhívás a Dél-
Alföldi, a Dél-Dunántúli az Észak-Alföldi és az Észak-Magyarországi régiókban.
A konstrukció célja az üzleti szálláshelyek szolgáltatásainak fejlesztése, kapacitásának
bővítése, kapacitáskihasználtságuk javítása, a fejlesztendő régióba érkező turisták által
eltöltött vendégéjszakák számának és az átlagos tartózkodási idejüknek, ezen keresztül a
szálláshely működéséből származó árbevételeknek a növelése, valamint a támogatott projektek
megvalósításán keresztül munkahelyek megtartása, teremtése.

Kik pályázhatnak:
Jelen felhívás keretében az alábbi, Gazdálkodási forma szerinti osztályozási kód (GFO)
megjelölésű, Magyarországon székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén
székhellyel és Magyarországon telephellyel, fiókteleppel rendelkező szervezetek pályázhatnak:
1. Jogi személyiséggel rendelkező vállalkozások közül:
Jogi személyiségű gazdasági társaságok: GFO 11
Szövetkezetek közül az alábbiak: GFO 121, 123, 129
Egyéb jogi személyiségű vállalkozások közül az alábbi: GFO 139
2. Jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok GFO 21.

Támogatható tevékenységek köre:
Azon fejlesztések támogathatóak, melyek esetén a támogatás révén az alábbi táblázatban
szereplő kategóriájú szálláshely jön létre. Meglévő szálláshelyek fejlesztése a jelenleginél
alacsonyabb kategóriát nem eredményezhet:

Szálláshely típus
Szálloda
Panzió
Kemping

Fejlesztés eredménye
2, 3 és 4 csillagos
I. osztályú
3 és 4 csillagos
Ifjúsági szálló
C kategóriás (a la carte
rendszerű melegkonyhás
étterem kialakításának
kötelezettsége nélkül)
I. osztályú
Üdülőház

A pályázónak vállalnia kell:
Jelen pályázati felhívás keretében kizárólag olyan projektjavaslatok támogathatók, melyek teljes
egészében azon régió területén valósulnak meg, ahol – helyesen – benyújtásra kerülnek.

Rendelkezésre álló forrás:
A felhívás meghirdetésekor az elszámolható közkiadásokra rendelkezésre álló keretösszeg a
2011-2013. évben: a Dél-Alföldi Operatív Program (DAOP-2.1.2-12) esetében 3000 millió
Ft, a Dél-Dunántúli Operatív Program (DDOP-2.1.2-12) esetében 2000 millió Ft, az Észak-
Alföldi Operatív Program (ÉAOP-2.1.2-12) esetében 3000 millió Ft, az Észak-Magyarországi
Operatív Program (ÉMOP-2.2.1-12) esetében 3000 millió Ft.
Az igényelhető támogatás mértéke mind a négy régióra vonatkozóan az elszámolható költség
maximum 50 %-a. Ezen támogatási mérték középvállalkozások esetén 10 %-kal, mikro- és
kisvállalkozások esetén 20 %-kal növelhető.
Igényelhető támogatás összege: minimum 25 millió, maximum 500 millió Ft mind a négy
régióban.

A pályázatok benyújtási határideje és módja:
A pályázat magyar nyelven, kizárólag .xzip formátumban készült projekt adatlapon nyújtható be,
mind a papír, mind elektronikus formában.
A pályázatot kizárólag elektronikus adathordozón (kizárólag egyszer írható, írásvédett CD
lemezen) a pályázati felhívás részét képező nyilatkozattal együtt zárt csomagolásban, ajánlott
küldeményként vagy gyorspostai/futárposta szállítás igénybevételével kell beküldeni a
következő címekre a megadott időpontokban:

DAOP-2.1.2-12 esetében
2012 július 2.-augusztus 13.
DARFÜ Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.
6726 Szeged, Közép fasor 1-3.

DDOP-2.1.2-12 esetében
2012 július 2.-augusztus 21.
DDRFÜ Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.
7621 Pécs, Mária utca. 3.

ÉAOP-2.1.2-12 esetében
2012 július 2.-augusztus 13.
ÉARFÜ Nonprofit Kft. ROP KSZ
4002 Debrecen 2. Pf. 501.

ÉMOP-2.2.1-12 esetében
2012 július 2.-augusztus 21.
Norda Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.
3525 Miskolc, Széchenyi u. 107.
Pf. 22.

A pályázati feltételekkel, tudnivalókkal kapcsolatban további általános, valamint kiírás

specifikus információkat az NFÜ honlapján (www.nfu.gov.hu) talál, felvilágosítást pedig az
alábbi elérhetőségeken keresztül kérhet:
Telefonon: +36-40-638-638.
Személyesen: 1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.
E-mailen: ujszechenyiterv@nfu.gov.hu