MAGYAR FALU PROGRAM 2020

Magyar Falu Program keretében 5000 lélekszám alatti településekről lehet pályázni.

MATERal Csoport, 2020. február 25.

2020-ban hétmilliárd forint keretösszegben lehet pályázni

  • orvosi szolgálati lakás építésére,
  • orvosi rendelők építésére és felújítására,
  • orvostechnikai eszközök beszerzésére.

A Magyar Falu Programban érintett valamennyi település pályázhat, és igényelhet 30-125 millió
forint támogatást egyfunkciós (csak háziorvosi rendelőnek otthont adó) vagy többfunkciós
(akár védőnői, gyermekorvosi, fogorvosi praxisokat is befogadó) épület építésére, felújítására.
A támogatás nagysága függ attól, hány funkciót lát el az épület.

Tavaly nagyon népszerű volt a pályázat, akkor csaknem kétszáz településen építettek vagy újítottak fel orvosi rendelőt.
A harmadik pályázat orvosi eszközök beszerzését támogatja, 3-5 millió forint összeggel.

Az egy orvosos körzetek és praxisközösségek eszközbeszerzését is lehet finanszírozni a pályázatból, az orvostechnikai eszközökön túl lehet pályázni kapcsolódó informatikai eszközökre, bútorokra is.
A pályázati felület március 25-én nyílik meg, a pályázatokat pedig április 24-éig lehet benyújtani.