Az új rendszerben a Vidékfejlesztési pályázatok pontozásalapúak lesznek.
A pályázatokon elérhető összpontszám 100 pont, melyből:
Az új rendszerben a Vidékfejlesztési pályázatok pontozásalapúak lesznek.
A pályázatokon elérhető összpontszám 100 pont, melyből:
Az új rendszerben a Vidékfejlesztési pályázatok pontozásalapúak lesznek.
A pályázatokon elérhető összpontszám 100 pont, melyből:
A pályázatokat igen bő pénzügyi kerettel hirdetik meg (pl.: 151 Mrd forint az élelmiszer-feldolgozás pályázat kerete, várható pályázatok száma 5000 db-ra taksált), azonban a vissza nem térítendő támogatásokra hatalmas az igény, ezért forráshiány is kialakulhat egy-egy pályázat esetében. A forráshiány azt jelenti, hogy kétszer akkora összegre érkezik be igény, mint amekkora a pályázat keretösszege, ezért matematikailag csak a felét tudják finanszírozni a jelentkezőknek, mert a keret fele az igénynek. Ekkor a hatóság húz egy ponthatárt, ami alatt forráshiány (tehát nem szakmai alapon) miatt utasítják el a pályázót.
Ezért a pályázó vállalkozás és a pályázatíró együttes érdeke, hogy minél nagyobb pontszámot érjenek el.
A pályázat elbírálásának van egy másik, lényeges feltétele (!): a benyújtott pályázatnak el kell érnie minimum 50 pontot a 100-ból, mert, ha 50 pont alatt marad, akkor visszautasítják bírálat nélkül jogosulatlanságra hivatkozva.
Tehát az első cél (1) minimum 50 pontot elérni a 100-ból, hogy a jogosultság meglegyen, a második cél (2), hogy az 50 pont felett még minél több pontot összeszedjen a vállalkozás a nagyobb nyerési esély végett.
Ezért az az életszerű, ha a pályázó egyéni-, mikro-, kis-, középvállakozás, őstermelő, vagy családi gazdaság minél többet tud vállalni az objektív pontokból. Nyugodtan és jó eséllyel pályázik az, aki a 45 pontból legalább 20-25 pontot fel tud vállalni. Emellé jön még az üzleti tervből származó pontszámok. Egy jól átgondolt és kidolgozott üzleti tervvel el lehet érni 40-50 pontot.
A kettő együttesen kiad ~65-75 pontot, ami már jó pontszámnak számít.